Amiről igen kevés szó esik: Kockázatvállalás a tőzsdén, egyéb befektetéskben és a Szent Grál a kereskedésben.

Tervezek írni egy sorozatot, ami a legalapvetőbb dologról szól, de még is kevesen, vagy leginkább keveset foglalkoznak vele.

Rögtön két témát is kiemelnék, mert az egyikről keveset írnak (ez a kockázatvállalás és kezelés a tőzsdei kereskedésben.

A másik, amin sokat gondolkodtam, mielőtt leesett: a "Szent Grál" keresés kérdésköre.

Egyik téma érdekesebb, mint a másik. Lássuk hát, hogy miért is akarok ezekkel foglalkozni.

Kockázatvállalás kérdésköre:

Ez leginkább azért foglalkoztat, mert aktív kereskedőként mindig is foglalkoztatott az, hogy mekkora legyen a kockázat, amit hajlandó vagyok vállalni egy-egy ügylet kapcsán. A legtöbb helyen olyan ökölszabályokat lehet olvasni, hogy a tőke 1%-nál többet ne vállaljon az ember fia, mert máskülönben halálnak halálával hal. Talán ez hangzott el leggyakrabban. Aztán ahogy teltek az évek és és bújta a jobbnál jobb könyveket, kezdett árnyaltabb lenni a kép. Főleg akkor, amikor egy olyan kereskedőtől olvastam a fenti mondatot, aki korábbi írásaiban bevallottan nagyobb kockázatot vállalt, amivel végül nagyon sok pénzt keresett. Aztán olvastam olyanról is, aki teljesen máshogy állt hozzá, mert a teljes tőkéjét tette minden olyan ügyletbe, amiről úgy vélte, hogy igaza van. A legáltalánosabb válasz a kockázatvállalás kérdéskörére, hogy mindenki annyit vállaljon, amennyinél még nem érzi magát kényelmetlenül. Hát ez a "nesze semmi" mondat nem sokat tud segíteni.
Szóval a fentiek alapján úgy gondolom, hogy van értelme foglalkozni ezzel a kérdéskörrel.

A másik témakör, ami olykor még fel is bosszant, a következő mondat: Nincs Szent Grál a tőzsdén, ne is keresd.

Nos, számtalan könyv elolvasása után azt gondolom, hogy igenis van Szent Grál. Nem mondom, hogy én tudom, hogy mi az, de vannak olyan emberek a tőzsde világában, akik hatalmas összegeket tudnak/tudtak keresni a befektetéseiken. Gondoljunk csak Buffet-ra, Sorosra, Druckenmillerre, Larry Williams-re, Peter Lynch-re, vagy a Teknőcökre. Ezek az emberek dollár milliókat kerestek a tőzsdén, amire a legtöbb ember képtelen volt és képtelen a mai napig. Larry Williams 10.000%-os (tehát tízezer %) nyereséget ért el egy év leforgása alatt. Volt, aki pár száz dollárból 1-2 hónap leforgása alatt pár ezret csinált kereskedéssel. Így aztán, mivel a legtöbb tőzsdei oktatáson tiltanak a Szent Grál keresésétől, illendő utánanézni, hogy miért is teszik ezt. Nyilván ahelyett, hogy magadtól próbálnál rájönni a dologra, vedd meg az Ő oktatási anyagukat, aztán legyél vele boldog, meg izzadj vért, hogy megpróbáld megtanulni és bukj sok pénzt, amíg tanulod+fizesd ki a tandíjat, stb. Aztán azt a választ kapod, amikor szóvá teszed, hogy ő nem tud felelősséget vállalni a te sikertelenségedért, mert hiszen ő leadta a tananyagot, de Te nem tudtad átvenni megfelelően. Persze lehet igazság ebben is, de azt hiszem, hogy számomra ez volt talán a legnagyobb tanulópénz.

Folyt. köv. kockázatvállalás témában.

Megjegyzések